Élő koncertek a Lábnyom Fesztivál nagyszínpadán a Határ úti metróállomás melletti parkban!
Így juthatsz ide.
A belépés minden koncertre ingyenes!
A koncertek között vendégelőadók beszélnek az életútjukról.
Program
augusztus 6. csütörtök: 19.15 Chickenfly koncert
augusztus 7. péntek: 19.15 Ezrah koncert
augusztus 8. szombat: 19.15 Golgota Gospel Kórus koncert
Koncertek után
A koncertek előtt és után lazíts egyet a nagyszínpad szomszédságában lévő kávéház sátorban. Lesz élő zene és rengeteg jó arc.
A fellépő zenekarokról pár szóban
![]() | Chickenfly 2004 szeptemberében elindult 13 fővel a ChickenFly névre keresztelt funky-blues együttes. 2005-ben kiadták első 5 dalt tartalmazó „Neked” című promóciós lemezüket. A 2006 decemberében publikálták „Felráz” című nagylemezüket, amelyet nagy várakozás előzött meg. Több fórumon is komoly elismeréseket gyűjthettek be. Szóltak már dalaik a Kossuth, a Másik FM, a Golgota és az Eleven Rádióban is. Több riportban is szerepeltek. Most jelent meg legújabb CD-jük „Repülnék” címmel. |
![]() |
A három éve alakult Ezrah együttes a britrock, az amerikai rock és a ’70-es évek punk zenéjéből merítve zenél fontos kérdésekről, és veszi magának a bátorságot, hogy válaszokat is adjon. Modern rockzenéjükkel pozitív erkölcsi üzenetet szeretnének közvetíteni a hallgatóság felé. |
![]() | Golgota Gospel Kórus A Golgota Gospel Kórus a gospel és a jazz egyedi ötvözetét képviseli hazánkban. A 2002-ben indult korus immáron 130 taggal büszkélkedhet. Budapest és Magyarország több helyszínén is felléptek már, többek között a Westend tetőkertjében a Soul&Gospel Fesztiválon, valamint külföldön: Lengyelországban, Horvátországban, Olaszországban, Szerbiában és Romániában is. |